TRA$H

Szakmai ártalom

Marci barátom egyik délután rámírt Facebookon, hogy lenne-e kedvem elmenni vele Debrecenbe a sírásóversenyre. A verseny abszurditása annyira ledöbbentett, hogy rögtön igent mondtam. Pár nappal később már a dzzs bárban vártuk, hogy induljon a későéjjeli vonatunk, amivel reggel hétre Debrecenbe érünk. Nem sokkal később, Marci már a vonaton aludt, miközben én a lassan felszálló ködben és előbukkanó narancsos napsugarakban gyönyörködtem. Hétkor érkeztünk meg Debrecenbe. Hideg volt, az állomás zárva, a hely pedig ismeretlen. Vettünk egy kávét a közeli kisboltban és útbaigazítást kértünk. A temetőnél kedves biztonsági fogadott minket, külön számunkra kinyomtatott térképpel, hogy el ne tévedjünk. Kicsit késve bár, de még a nagy sajtóroham előtt érkeztünk. Nem sokkal utánunk sorra futottak be a különböző papír- és online-médiumok stábjai. A zsűrin látszott, hogy elképesztően komolyan veszik a versenyt. A szabályok szigorúak voltak, mégis viszonylag kellemes légkör lengte be a temető ezen részét. A csapatok felálltak, és nem izgultak de nem értették mi ez a folyamatosan kattogó, legyeskedő nézőközönség. A sírásás egy viszonylag magányos műfaj, és biztosan nem voltak hozzászokva, a folyamatosan felalá rohangáló újságírók tömegére. A profizmus amivel kezeték az egész eseményt, teljesen elvette a szürrealitását, és abban a pillanatban teljesen komollyá vált. Hirtelen nem tudtam mihez kezdeni magammal, mert ahelyett, hogy jót szórakoztunk volna, hasunkat fogva röhögcsélve, egy tök komoly szakmai folyamatba lettünk berántva. Kicsit úgy éreztem magam utána mintha kimentem vollna a PrintExpo-ra röhögni a nyomdákon, hogy nem is olvasnak már nyomtatott termékeket az emberek. Természetesen nem is lehetettem volna nagyobb tévedésben. Végül megvártuk az eredményhirdetést, és roppant fáradtan hazasétáltunk. Egy jó ideig szótlanul, hisz szöges ellentétét kaptuk annak amire számítottunk. De nem csalódtunk, nagy élmény volt, még 30+ óra ébrenlét után is.

Az Első Országos Sírásóverseny

Online helyek, ahol követhető vagyok

VIGYÁZZ

Az oldal nagy felbontású gifeket (mozgó képeket) tartalmaz. Megtekintése csak erősebb internettel és számítógéppel ajánlott.